Még a nyáron nyertem egy cuki cicás gombkészletet egy játékon. Anna nagyon szeretett vele játszani, viszont mindent a szájába töm, így tiltólistára került, és eltettem. ) Eddig várt a sorára :) Annának az adventi naptárba karácsonyi témájú filcfigurákat készítettem, viszont visszamentem dolgozni, így az itthon töltött idő nagyon lecsökkent. ( A dolog meg feltorlódott ). Tudtam, hogy 24 figura nem jön össze...
Az egyik éjszakai ébredés után jutott eszembe, hogy a maradék napra filcmemorit fogok készíteni.
A kivitelezés nem lett 100 %, de pár óra alatt elkészült. Sajnos fázisfotók nem készültek, de talán nem is kell.
Ami szükséges hozzá :
- mintás gombok kettesével
- filc anyag
- karton
- cérna, tű, ragasztópisztoly, varrógép
Az elkészítés : először 4x4 cm-es kartonlapokat vágtam ki, majd ehhez a filc négyzeteket kb fél, egy cm ráhagyással.Gombonként 2db filcnégyzet és egy karton kell.Az egyik lapocskára kell középre ragasztani a kis kartonlapot ( ez kicsit tartást ad ). A másik lapra rávarrni a gombot ( + én ezt is megerősítettem ragasztópisztoly segítségével ). Ezután a két filclapot vagy varrógéppel, vagy pelenkaöltéssel összevarrjuk, és kész is.
Valóban gyorsan és könnyen elkészíthető, remélem lesz olyan tartós,mint a régen készített papír alapú memória játék. Azzal nagyon sokat játszottunk anno :)
Volt még pár gomb, amit előzőleg felhasználtam, abból levendulás-cicás szívecskék lettek. Az jótékonysági liciten talált új családra :)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.