Yankee Candle adventi kalendárium

2024/10/02. - írta: Levenzia

Na ezt ne...

Ha jól emlékszem, a tavalyi ezt választanám listámon volt illatgyertyás adventi naptár..

Idén rászántam magam, és megrendeltem a kicsi, teamécses nagyságú gyertyákat tartalmazó naptárat. Egyszer már vettem egy rendes, nagy naptárat, még a covidban itthon ragadt Kamillának. Mivel itthon égette mindet, így mi is éreztük. Nem hasaltam tőle el, de úgy gondoltam, adok még egy esélyt....

a52f5e96-f612-4937-a68e-32014db37a69.png

Hát kár volt. Ami nekem a karácsonyi illat, az a citrusos, narancsos, fahéjas, bogyós...Na az   ebben a naptárban egy pillanatig nem volt meg. Persze tudom, az én hibám, hogy nem gugliztam ki az összes illatot, de ami a kibontáskor ért, arra akkor sem számítottam volna.

b5f72f85-df43-4317-a68e-6064b8ca1c22.png

Első pillanatban egy erősebb férfiparfűm illatot éreztem, ami annyira erős volt, hogy mindent elnyomott. Ez volt az a pillanat,amikor eldöntöttem, hogy ezzel tutira nem érdemes adventig várni, mert a várt illatélményt nem fogja megadni. Még a vaníliás illattal is kibékültem volna, de azt sem érezni. A karamellt sem :(

4f1da465-5541-447a-b9b4-d08ed5fc12b0.png

Egészen konkrétan 3x8 db apró gyertyát tartalmaz, ami nem lenne baj, de sajnos igazán még jó illat nincs köztük. És égetve sem...

743b7e20-d83e-4bd3-baba-b98e5f5162b3.png

Mindezt postaköltséggel együtt 11500 Ft-ért ( akciósan...) 

Sajnos a márka 2 /2 csalódás volt. Ha rám hallgattok, akkor úgy vesztek illatgyertyát, hogy a kezetekbe fogjátok, és megszagolgatjátok. Valószínűleg olcsóbbra is jön ki. Nem mondom, hogy kidobott pénz, mert osztozkodunk a gyertyákon, és csak bízni tudok benne, hogy legalább másnak bejönnek az illatok....

6e474482-5938-4259-94d5-2af5018e4527.png

Címkék: pillanatok
Szólj hozzá!

Nyárzáró kirándulás: Abaliget,Pécs

2024/09/08. - írta: Levenzia

Nem jellemző,hogy hosszabb útra indulunk, viszont most kivételt tettünk. Anna nagy kedvencei a Pamkutyáék, és nagyon tetszett neki a fókás videó. Donkát és a kisfókát a fiúk hozták az állatkertbe külföldről, én pedig kitaláltam, hogy akkor látogassuk meg.Ezt pedig összekapcsoltuk egy abaligeti kirándulással.

f951aa95-3be5-4d43-a772-8367c943e1ca.png

1. Abaliget : mi még nem voltunk ott, azt tudtam, hogy van egy barlang, ami látogatható, illetve van egy szuper Denevér múzeum a barlang mellett.

7a4d3b35-2d1e-4512-9374-3157fbce1af7.png

dc9f5381-3f2a-45f0-b71a-887b178494e3.png

867f8c8d-86df-4fb5-8503-e16aca82a908.png

Amit tudnotok kell, ha elindultok :
- A barlangban nem szabad fényképezni. Én is csak külső képet tudok mutatni, illetve amit az információs táblán volt.
- A barlang hőmérséklete 12 fok körül van. Mi a 32 fokban mentünk, így rendkívül jól esett a hűvös levegő, viszont a vitt kabát, illetve hosszú ujjú felső elfért bőven. Annára az utolsó pillanatban adtam fel a szandál helyett zoknit, és egy zárt cipőt. ( Ő nem panaszkodott, hogy fázna, de én a vászoncipőben és zokniban is éreztem a hideget . ) Ez azért is jó, mert az útvonal vizes, helyenként csúszós.
- Ha klausztofóbiás valaki,akkor nem biztos, hogy szerencsés ötlet a barlangtúra, mert helyenként csak hajolva lehet közlekedni, illetve helyenként szűkebb a járás.A legvégén van a látványos barlang, ahova viszont sok lépcsőn vezet az út. Ezek a lépcsőfokok helyenként keskenyek, cserébe magasabbak is. A látványért bőven megéri felmászni ( én edzetlen lévén éreztem a combjaim mikor kiértünk ).

9015d8f7-8fe4-4b27-ae12-c5d9c39a0150.png

876e3ffb-9c4a-4120-924b-0716da186ca8.png

Denevérmúzeum : nekem nagyon tetszett a  sok interaktív elem, az információs táblák, a denevérodú készítő sarok, a tesztelős játékok. Szóval minden.

56e7551e-952f-47bd-bf08-bd55300133c5.png

ebd40e4f-8563-4149-8935-b308e5f06db5.png

af6dee3b-d30e-4a7a-8bd8-2d27d64a9bfd.png

 

Jegyárak: a honlapon előre ki lehet nézni az árakat. Nem írom ide az összes lehetőséget. Mi kombinált jegyet vettünk, barlang + múzeum ( 2 felnőtt + 1 gyerek ) , ez így 9800 Ft-ba került. Úgy gondolom, hogy bőven megéri, hiszen az ember nem sűrűn jár barlangba ( az egész program 45 perces volt ), és a kiállítás is nagyon igényes.

Kajla : pecsét csak a múzeumban van, ott viszont van a szokásos Kajlás, illetve a múzeum saját, denevéres pecsétje is.

2870240b-a182-4233-8382-21056056fd01.png

934c0499-2f59-4078-b1a7-65b551e999f1.png

2. Pécs- Állatkert.

2bcd6a0f-52c5-4c7b-a8c3-ca60a6eb4c5e.png

Ez volt az eredeti úticél. Itt írom, hogy Abaligetről egy erdei úton mentünk, és a várost csak felülről láttuk. Egyáltalán nem kellett lakott területeket ( közlekedési lámpák, dugók stb. ) érinteni. Ez szuper volt így.

A belépőnél itt is millió variáció volt, mi a kombinált családi jegyet vettük : 7400 FT ( 2 felnőtt + 1 gyerek ) Itt is érdemes előre megnézni, hiszen naprakész, így lehet számolni előre a kiadásokkal.

Kajla : saját pecsétet kaptunk az útlevélbe.

Az állatkert nagyon pozitív csalódás volt, bár én már az elején leragadtam volna. Az első látványosság rögtön az akváriumok, és a terráriumok, illetve a fókamedence " víz része ". Hát ez nekem nagy szerelem lett, és mivel van élő folyamatos közvetítés, így bármikor meg lehet nézni őket. Itt egy pár kedvenc az elejéről :

bab14fcc-5478-4942-996c-597bdec4c6a6.png

48e8cb43-6581-4023-9ee1-1337e06a4044.png

437ebc39-cc13-4c64-b603-53e700920efe.png

297b5956-d8b0-428f-91f5-3e83e3862479.png

b380db94-634e-49ba-9f58-6fb8a49fc006.png

b27eaf56-a03a-486f-a9b9-ccd588fd7558.png

93866869-d63d-4449-b8eb-d0cbe838c472.png

bc3ddd5f-224e-4598-9b87-78871c13ad69.png

862235a6-fb04-4e91-a560-297e27e18c7a.png

a9293636-dfbb-40c6-8c53-6ebe6129723b.png

96d1c396-49b9-4222-9949-953d9d839cad.png

 

Miután el tudtunk szakadni az akváriumtól, illetve a medence kinti részétől, elindultunk bejárni a többi részt.

26f45f36-984c-465f-92c2-bc067405fdde.png

29f49428-4a4a-41e1-ac01-c4088141aafb.png

72a50b4e-3bb3-4e1a-ba17-81e0cf9fb429.png

Ahogy várható volt, a nagy melegben az állatok zöme be volt húzódva az üvegablakok mögé. Így láttuk : a nagymacskák nagy részét, és a majmok egy részét. A medvét egyáltalán nem láttuk. Lehet venni külön térképet ( 300 Ft ),de vannak néhány helyen kitéve, így nagyjából tudtuk követni,hogy még merre kell indulnunk,mit nem láttunk még. Büfék, ajándékboltok vannak elszórva az egész területen. Mi inni és jégkását vettünk, amivel csak annyi volt a gond,hogy fullon volt darázzsal a kifolyó rész, a néni ugyan lazán elhessegette, de én attól rettegtem végig, hogy nem került-e bele a kásába 1 darázs...( mivel elég gyakori, hogy a szívószálon felszippantva benyeli az ember ). Szóval ilyen óvatosan, 10x átkeverve még sosem ittunk jégkását...Az már csak másodlagos, hogy a darazsakat pont felénk hessegette a néni :D
Wc volt több is, én pont a legkülső részen találtam be, ahol volt az állatsimogató ( pár kecske kint, a többi állat bezárva ). Leírom tapasztalatként, hogy ilyen retkes wc-t még életemben nem láttam. A kézmosóban a pumpás szappan nyomója olyan szinten volt retkes, hogy még azt is óvatosan mertem csak lenyomni tenyérrel...A többiről nem tudok nyilatkozni, de ha mentek, akkor inkább a főépületben próbálkozzatok.
Most hogy írom, és nézem a képeket hozzá, itt is látszik, hogy a külső részek nem hagytak mély nyomot bennem, illetve, hogy nem is voltak láthatóak az állatok ( mármint egy része ).

de195101-58f9-4c4b-ba6a-c8b58b957e90.png

451c80f4-0ce4-4017-a9a3-2429f101f1bf.png

Vannak kialakított játszós részek, de volt,ami szét volt szedve. így azt mondanám, játszótérben ne gondolkodjatok. Ami viszont pozitívum : volt egy klassz párakapu,ahol fel lehetett frissülni.

Bár bóklásztunk minden felé, nagyon sokszor kötöttünk ki a medencénél, ahol egyik alkalommal pont az etetést és a kis bemutatót fogtuk ki .

b274f484-8c56-4285-93cb-7e701dac2456.png

820e9e44-35ce-4282-8a1d-53a8f5087775.png

Még bementünk egyszer az akváriumi részre, majd elbúcsúztunk az állatkerttől.

3. Pécs- TV torony
Nagyon ikonikus, nagyon híres. Egyáltalán nem volt tervben, tekintve,hogy a kilátóknál sem bírta a magasságot Anna. Viszont az állatkertből pont jó volt a rálátás, és közel is volt, így gondoltuk , akkor nézzük meg közelről. Közben megszavaztunk egy próbát is.

c3f52e99-1bd0-49e0-b4d1-b01d7d91d95e.png

Jegyár ( 2+1 ) : 4200 Ft
Kajla: saját ( gyönyörű ) pecsétet kaptunk.

eb1f9366-75d3-429f-ba43-c5c7d871dc19.png
Az élmény : mivel Anna úgy döntött, hogy szeretne felmenni, így vállaltuk be. Csak lifttel lehet közlekedni, és ahol kiszálltunk, ott van a zárt étterem. Enni nem ettünk, viszont arra pont jó volt, hogy felmérjük a magasságot. Innen pár lépcső volt a nyitott kilátó rész.Nagyon szuper módon két rész van. Ha valaki nem akar közvetlenül a korláthoz menni, körbe tud sétálni a felsőbb részen, így nem annyira tériszonyos. Viszont két lépcsővel lejjebb, már ott van egy kb 1 méter széles sáv körben, ahonnan közvetlenül le lehet nézni. Abszolút meglepetés, hogy Annában nem volt végül semmi félelem, nagyon tetszett Neki, szinte le sem akart jönni.

dbb2eb77-a7c5-49cc-8a2c-95f0592c8994.png

bb3406d1-c9b5-4e4c-9cc1-8d3c1215441b.png

d03bb882-f058-46e6-9b0c-9ac6167b049d.png

d750138d-400e-4e2c-b41a-f73ad6a786a3.png

Összegezve ezt a napot : időben indultunk ( nagyjából ), és a második sétára oda is értünk a barlanghoz. Szerencsénk is volt, mert a következő kör egy diákcsoport volt, a résztvevők száma pedig limitált ( 20 fő ) .Lehet,hogy be sem jutottunk volna, és akkor csúszott volna minden program.A kiállítás szuper volt. Az állatkertet írtam. Ha ott maradtunk volna az akváriumoknál, ott is el lettem volna ennyit, és nem lett volna hiányérzetem. Nagyon fáradtan ( és fejgörcscsel ) értünk haza, de minden pillanat megérte.

Ami még lehetett volna : az újonnan átadott meseösvény, kisvonat és persze a Mecsextrém park.És akkor a városról és a túrákról ne is beszéljek. Igazából megérne 3-4 napot ott tölteni, és mindenre sort keríteni...

 

Címkék: pillanatok
Szólj hozzá!

Szántódpuszta 2 ( Babárium, Kiskastély )

2024/08/23. - írta: Levenzia

Szántódpusztáról már írtam korábban. Erről olvashattok ITT

A nyár folyamán már voltak a többiek sétálójeggyel ( csak séta, nézelődés a kiállítások megtekintése nélkül ), viszont az előző látogatáskor volt ami kimaradt, így mi kihasználtuk az augusztus 20.-i lehetőséget, és ingyen meglátogattuk újra a Majort.

Ami az  első kanyarban kimaradt , a Babárium. Vári Katalin saját gyűjteménye, immár a Major pénztáránál megtekinthető. 

bd17cc21-64a8-4438-8206-cfc16d27de49.png

a9893498-ef1f-404f-a4a3-7a8968fe8798.png

e560fbe8-10e5-4575-84f5-2de94e229be7.png

A jegypénztár épületével szemben, ahol a kézműves és termelői piac is szokott lenni ( jó kis füstölt áru illatban ) vannak festmények, amiket meg is lehet vásárolni. Ezek voltak az én kedvenceim ( hárman három fele szavaztunk :D ) 

0648c6ec-8401-477c-a059-98447a05b4b8.png

1ae21555-03d3-47bb-8cdb-28f8dbfc395f.png

Ezután mentünk a Kiskastélyba, ami legutóbb zárva volt. Nagyon meglepődtem, és nagyon pozitív csalódás volt.
Többek között visszaköszönt az egyik kedvenc kiállításunk a nyárról. A siófoki Ásványkiállítás darabjai.
Az ásványkiállításról élménybeszámoló ITT

0923aa8c-a9e1-4bfb-929d-ad6c7d418ad0.png

6479b18b-6e71-43f6-ada5-e6698809d5d7.png

Van egy érdekes magángyűjtemény régi rádiókból :

df870294-f338-415e-b9da-af53af46c6ce.png

c6260489-6bad-4ad7-9958-6ddd2662675c.png

És egy történeti kiállítás :

5085a13a-8fa3-46a5-bfb7-0c1234ce5899.png

334d502f-f390-4a0d-a2df-e0016adecd8f.png

f4322d3c-88b1-4594-a384-13d31983270f.png

5085a13a-8fa3-46a5-bfb7-0c1234ce5899_1.png

Megnéztük a gyarapodó állatállományt :

2837ab71-672e-44b8-8d41-12918aa5f903_1.png

bff356d0-4e43-457e-a155-0a3cbaa8b0f0.png

0640d90b-5963-4bd6-928e-f922a7e192c5.png

354e8574-cc45-4cae-aef8-105da3d0cd7a.png

94cff587-4604-4107-b8de-3aaef9199cf7.png

82fe7ada-4f48-415c-aa45-35f8b84c6b8e.png

És a gyönyörűen felújított faragott szobrot

Előtte :

9f06960b-633c-49f3-94c6-0df7502329f5.png

És most :

0e1e0025-e6db-4c3b-9c71-d9393084117a.png

 

A kutat :

29b10ed2-701c-4a05-b35e-1d6e8ae55a69.png

 

És ami még fontos a látogatóknak mosdók :

ab1420db-1986-469e-9cb3-c89b17eafc4a.png

A szántódpusztai parkolóból kiválóan indíthatók túrák :

1. A Szántód Révbe a nádason át: ITT olvasható

2. A Molyhos tölgy kilátó teraszhoz, amiről írtam ITT

Még egészen biztosan visszamegyünk,mert folyamatosan megújul!

 

Címkék: pillanatok
Szólj hozzá!

Kilátók a Balaton körül

2024/08/18. - írta: Levenzia

Pecsételő és nem pecsételő helyek ( pecséttel vagy anélkül )

A múltkor Anna kedvére visszatértünk a balatonföldvári Hajózási kiállításra és kilátóba. Ott kaptunk egy füzetet, ami részben összegyűjti a teljesség igénye nélkül, a Balaton környéki kilátókat. Ebben a folyamatosan bővülő posztban fogom egybe rakni a meglátogatott helyekről szóló írásokat.

Azt így előre írom, hogy a megkapott kiadványban van külön pecsétgyűjtő oldal is, és ha pecsételünk bele, akkor nyugodtan lehet a Kajla útlevélbe is . Sajnos nem mindenhol van meg a beígért pecsét, de erről majd a külön posztban...

Szóval akkor jöjjenek a kilátók .

1. Balatonföldvár 

Jelenlegi belépő árak: Felnőtt : 2000 ft  Gyerek : 1500 ft ( további díjszabások az oldalukon )  Ez benne van a kiadványban, és kaptunk bele klassz pecsétet is :) 

Egy régebbi írás ITT   

p1090340.JPG

 2. Balatonboglár

Tavalyi látogatásunk, azt hiszem ez nincs benne, viszont a környékről több is lesz. Addig is egy összefoglaló ITT

371491345_1018969246099239_6258873197555303782_n.jpg

3. Szántód: Molyhos tölgy kilátóterasz

Írás ITT

18a9a91a-505f-4bae-9156-d51a3fafee03.jpg

4. Fonyód: A kilátós kiadvány nyomában-pecsétek nélkül. Írás : ITT

65e5a873-02af-4b00-8c11-7a698fcacf84.jpg

Folyamatosan bővül.

 

Címkék: pillanatok
Szólj hozzá!

Ásványmúzeum Siófok

2024/07/14. - írta: Levenzia

Brúnó nyomában

Nem csak a Kajla , hanem Brúnó nyomában is járunk.  ( Bartos Erika : Brúnó a Balatonon 2. kötet )

Siófokon már nagyon sok mindent megnéztünk, illetve van ami folyamatban van. Szerintem egy nagy posztba össze fogom rakni a látnivalókat.

88ea8127-5456-42ae-a368-a606212cb613.png

Az ásványgyűjtemény megnézése már régóta észben van tartva, de eddig még nem hoztuk össze. Mivel én már a nyitáskor láttam,annyi maradt meg bennem, hogy egy pincében van, és elég sötét helyen. Egy délutánt viszont úgy szerveztünk meg, hogy beillesztettük ezt a gyűjteményt, és nem bántuk meg....

Belépődíj :

995bcf90-1712-4b0d-97dc-eb33303d0918.png


Bankkártyás fizetés már lehetséges

0bf670c4-bb3e-43c9-918c-ae4506fc64f8.png

Megtalálható Siófokon a Kálmán Imre sétányon, a vasútállomástól kb. 3 perc séta. Parkolás autóval ( érdemes utána nézni,mert változóak a parkolási díjak, és néha szokott lenni ingyenes parkoló )

Kajla : külön kutyusos körpecsét nincs, viszont a saját pecséttel szívesen pecsételnek az útlevélbe.

748aae2c-4394-4225-beb4-7d6eebab1744.png

79d59511-66c2-44a1-8be4-50fa8e8843a6.png

8c4f4560-e811-476c-8de7-93164df89f4a.png

 

A kiállítás : hát csak annyit tudok mondani, hogy gyönyörű, és órákig el lehetne veszni benne. 3 kisebb helységben van berendezve, a tárolók mindegyike  meg van világítva, ( ezt állítólag nemrégen csinálták így meg ) így nagyon világos, végre rendesen látható, élvezhető a gyűjtemény.  A tárolók, ahogyan a képeken is látható, fullon meg vannak pakolva, így nem keresgélni kell a látnivalót, hanem valahogy feldolgozni a sok látványt.

7985f7aa-eb28-4c3b-91a8-d5af192c6d0b.png

842f47aa-8ae2-4d0e-a386-37805f67c218.png

a3f19759-5ed2-427e-9983-0a7cad096a82.png

b1a7ac6f-c08a-4a91-882e-81472a3e18f0.png

Nyilván gyerek mellett nem lehet elmerülni az információkban, de maga a látvány is bőséges!

ed7b1b47-754f-49d8-b201-6ca72fb697bb.png

b657ff57-351c-4ab8-95ed-5b2828fde553.png

dacddbff-0c62-447e-9a1d-d55a72543def.png

1aca8881-c8a2-4fbf-9ee8-cf2179a4eaa2.png

43cb605d-5ea7-47a3-8cac-bb1a0a2e4490.png

Természetesen lehetőség van ékszerek, ásványok stb. vásárlására, sőt, van zsákbamacska csomag is, ami nagyon bőséges volt.

651d172b-449f-4b1d-a3d4-ffffcadbce6e.png

f0c4e64b-8c0d-435f-b486-170388541814.png

793a215f-39c3-45fb-a2c4-1436b0575444.png

Nagyon fontos tudnivaló : a honlap, és a fb. oldal nem túl naprakész. Mi úgy mentünk, hogy 4-ig van nyitva, de kiderült, hogy a nyári időszakban 9-19 óráig lehet megnézni a kiállítást, és elméletileg minden nap nyitva van.

 

Címkék: pillanatok
Szólj hozzá!

Siófok : A Víztorony

2024/07/11. - írta: Levenzia

Elég régóta beterveztük már, hogy felmegyünk a víztoronyba. Én még sosem voltam, annyira nem vágytam rá. Anna viszont mindig mondogatta, így a múltkor amikor arra jártunk, akkor útba ejtettük. Ha a Brúnó könyvet nézzük, akkor többek között ez is benne van...

b1559597-75a8-4d4b-ac70-6f0a05a1074a.png

A Belépő árak :

Felnőtt : 2200 Ft
Gyerek : 1100 Ft

Kajla : klasszikus körpecsét van. A Viztorony aljában található a siófoki Tourinform iroda, ahol általában többfajta kiadvány, képeslap is megtalálható. Náluk is van a hagyományos kutyás pecsét.

ea291f5d-1267-41bb-8cf1-7a5a8028cc92.png

És akkor a torony : a régi kávézó, forgó rész már nincs, helyette két szinten kiállítás van.Nagyon szépek, igényesek. Van sok információs tábla is. Én most itt bevallom, hogy ebben az esetben nem olvasgattam el. Valamiért nem éreztem magam jól odafent. Csak lifttel lehet felmenni, ami kicsi, és meglehetősen gyors. ( miután beszálltunk, még benyomult három idős hölgy, és kicsit heringek módjára utaztunk. Annán láttam, hogy zavarja, de hősiesen tűrte. ) A lift közvetlenül a térre néz. Miután kiszálltunk a körbesétálós rész elég keskeny, és bár teljesen zárt, ebben az esetben nem tudtam elvonatkoztatni a magasságtól...Ami elég érdeket, tekintve, hogy idén már sok kilátóban jártunk, és a para, az Anna reszortja...

385536db-812e-4120-9129-110a5491568a.png

cd1f768a-ed5f-474c-9293-c34804c8df59.png

f3698414-762c-4b7b-9ac9-75f01ea88c41.png

Azt sajnáltam, hogy nincs hivatalos lépcső, gondolom a szervizutat megnyitják ha a lift esetleg nem működik.

Maga a kilátás gyönyörű, érdekes volt az ismert épületeket madárszemmel nézni. 

1ae60cab-be8a-432e-beea-53a6dc962d44.png

6e843556-8673-4e41-a89c-287145c37d87.png

803efb05-5d7b-49d7-a23c-6858a5223828.png

97638514-c8de-48e5-ae30-1e462d84e74a.png

a3746f08-3a13-41e2-a69c-5a0465106161.png

aea90ba3-0bb3-446e-aa5b-bdff343b73ae.png

5935c036-63aa-4beb-9b72-2fd41894c8fc.png

Egy alkalmat mindenképpen megér, de tekintve a rossz érzéseket, én nem vágyom most vissza. Remélem senkinek nem vettem el a kedvét, tényleg érdemes egyszer felmenni :)

Címkék: pillanatok
Szólj hozzá!

Anna kertje 2.

2024/06/28. - írta: Levenzia

Pár hét, és a pályázatra küldeni kell a képeket. Nem vagyok benne biztos, hogy ez nagy siker lesz, de nézzük, hogy mire jutottunk a meglepetés magokkal, és mit kellett lépnünk még.

A meglepetés magok a 9-ből 8 rekeszbe kerültek. A két, kitöltő anyagot a magokkal elültetve kb. semmire sem jutottunk azon kívül, hogy a földdel hozott magok kikeltek, és lett a rekeszben gaz. Illetve egy parlagfűre/büdöskére hajazó valami kikelt, de azt kihúztam a többi gazzal együtt. Így lett két " üres " rekesz, és sajnos így jártunk a paprika magokkal is. Ami kizöldült, az a virágkeverék, ebből egy sárga virág virágzik is. A többi próbál dűlőre jutni magával. Volt egy zöldfűszeres rekesz is, ami szintén kizöldült, de nem tudom azonosítani, hogy mégis mi... :D

87f88ac8-52c7-4ea5-a017-6491c4758dda.png

A paradicsomból kettő szép, a harmadik próbálkozik, azt most áthelyeztük. A levendulatő pedig kapott egy társat végül.

01f1e7da-b67c-4f36-b602-f8de9458eede.png

Az üres rekeszeket újragondolva az egyikbe citromfű, és menta került. A másikba vettünk két tő paprikát ( ebből az egyik elég sanyarú sorsú, azt ajándékba kaptuk a másik mellé, az utolsó két tő volt a boltban, kapnak egy esélyt ). A harmadikba Anna miniárvácskát rakott, és feldíszítette a környékét.

83d3533b-4a3f-4721-8d4b-ddeced133b74.jpg

A sziklakertből még kiástam egy virágot, azt betettük az egyik rekesz sarkába, meglátjuk megmarad-e.

 

Címkék: pillanatok
Szólj hozzá!

Fekete István Látogatóközpont - Deseda

2024/06/20. - írta: Levenzia

Szuper kirándulóhely Kaposvár mellett Kajlával

Nagyon régóta ismerjük a Desedát, de még sosem álltunk meg körülnézni,sétálni.
3d8eda4a-e8f5-451a-a9cb-67e555a8df07.png
Azt még, hogy milyen szuper látogatóközpont van ott,azt nem is figyeltem eddig. Most viszont többször is szembejött velem,így megszerveztünk oda is egy kirándulást. Méghozzá úgy, hogy összehangoltuk Bálint hazajövetelével,így bár nem teljes létszámban,de tesós kirándulás lett.
Az időjárás is kegyes volt hozzánk. Gyönyörű idő volt.
A célpont egyrészt a látogatóközpont, másrészt a lombkorona sétány,az óriási csúszda,a híd és az arborétum volt.
A látogató központ:
Megközelítés Toponár felől, volt zsákutca tábla is,de csak tovább egészen a tópartig le tudtunk menni. Ott van egy parkoló, és  onnan indul a tó mellett a sétaút ( ez egyben a tókerülő bicikli út is). Parkoló egyébként több is van, érdemes előbb tájékozódni. A biciklikölcsönzésnek nem néztem utána, de arra is van lehetőség.
4a8ef56a-8b94-44af-8046-a9be3d626584.png
76cdd39b-00d8-4fda-9d8c-ab533a4cbe78.png
fa1d154b-a009-4255-b000-f6ef101be530.png
Azt mindenképpen még hozzátartozik,hogy tudtam,ez a látogatás kicsit próbára teszi a fóbiámat is ( béka). Lásd a képen.
46a88b24-a298-4cc0-a4f8-3695f96c54df.png
e9fc1578-86f2-4e13-ab7e-b5e0e5b084f8.png
7b8f1d0e-71f7-4479-96af-18c66a78a0f7.png
A belépő árak:
Teljes árú: 1500 Ft/fő
Kedvezményes: 750 Ft/fő
Családi jegy: 4000 Ft
Kajla : igen. Saját pecsét, Kajla pecsét,sőt, Kajla szobor is!!!!
14b121fd-6407-4538-a956-80cc201b41fe.png
A kiállítás nagyon szép, még úgy is,hogy nagyon sok módon találkoztam békákkal. Most már a sokadik ilyen központban voltunk,de mind egyedi!
bdbb4ad8-114f-4b02-a07c-f6d64f1c2f7f.png
Nagyon klassz a három szintes kialakítású lakóterek. Be lehetett bújni az alagútba megnézni a vakond járatait és a rókaüreget. Fentebb a talaj szintet,az emeletről pedig a fákat, és a rajtuk élő állatokat,madarakat.
a16c4b83-0f90-45db-8eb1-e1b40cffdace.png
927e2f3f-14a2-41f1-b0d5-d0c6744876e5.png
9c1d339a-572f-49a8-a7ed-f2170b29dc07.png
d1548189-a0eb-4411-8fc6-3e09464373c0.png
Sajnos Anna a tériszony mellett a kitömött állatokat sem szereti,így Ő nagyon sok információt kihagyott... Viszont voltak itt is mindenféle foglalkoztató játékok, kinyitogatható, tapogatható dolgok,ami tetszett Neki.
7332f2f8-59b1-47c1-b76f-32927d6574ad.png
45dd5511-b744-412f-939c-526dac275fd5.png
47a885e5-19e7-4a71-861c-32b8124a3fab.png
1a5588cb-b1d3-43dd-aa82-cbb6f865569d.png
9307049f-4866-442f-9dd0-a5296d2c7fb1.png
b3f3f3c8-a242-43b8-b63b-ebee1729340c.png
Amikor voltunk,pont volt egy baglyos kiállítás is.
a5ebf2f2-ad88-4047-a652-eb3105c76df8.png
b2d8135e-f7d2-4377-b666-b0825191ba08.png
A kültéren is voltak még gigaszobrok, sőt, sétautak és madárles ( szauna fülke) a nádasban.
17f86d08-6acf-4868-9117-e5df071801a6.png
934513a2-2618-4d63-89bc-5b124c63100f.png
6b683805-8444-4848-aa3b-ec2f33090c56.png
Miután a tó elég nagy területen fekszik,így autóval mentünk tovább. A másik helyszínre mondhatni véletlenül értünk oda, mivel a térkép máshova navigált volna...
Szóval át kell menni innen Kaposváron, és az új gyorsforgalmi úton elindulni. Innen én néztem ki,hogy ha Somogyaszaló felé letérünk, akkor érünk oda,amit kinéztem. Erről az útról tábla jelzi, hogy hol kell lekanyarodni, és kicsi autózás után pont oda értünk,ami a tervben volt.
A lombkorona ösvény kb 10 méter de legalább van fa körülötte.
58c0ae27-f60e-45d0-998e-29a3e69838b8.png
612b9148-712e-44a2-b905-21f7a68d814f.png
Az óriás csőcsúzda egyben bőrzúzda is,így 3 csúszás után, és lila háttal Annának elég is volt...
6ea72fb0-9b32-49fb-a856-1ad34ebf27bf.png
Itt elindulva érünk a hídhoz,ami mellett van a forrás is. Átmenve a hídon az arborétum több útvonalat kínál. Mi a középső távot választottuk.
d9dd0bf3-5fab-4b8c-ab52-4142afb352bb.png
a8289143-ab9b-44f5-92b4-8e8657623c57.png
9780999e-da9f-4880-b528-bfb5c91ae91c.png
5a234296-f4b4-4065-a074-75d0bde75ae3.png
9016e9ec-1646-4b1b-ba62-55176942c327.jpg
d76295f9-ccc7-4ac3-bfb1-b4c016334302.png
Sajnos dolgunk volt még aznap,de ez simán egész napos program lehet.
Mindenképpen visszatérős!
Címkék: pillanatok
Szólj hozzá!

Bella Állatpark Siófok-Balatonszabadi

2024/06/05. - írta: Levenzia

Még sosem voltunk ezelőtt a Siófok-Szabadi melletti Bella állatkertben. Nem is volt tervben, mivel úgy volt hogy oda lesz az osztálykirándulás. Mivel azt végül lemondták, megbeszéltük,hogy gyereknapi pótprogram lesz. Végül egy esőnapi kedd lett belőle...

9ef401fd-d327-4409-86d0-c2ec79dcfb46.jpg

f2cc1306-81ba-46f1-ac89-8168776f7eb5.jpg

A legegyszerűbb megközelítés a 7-es főútról lekanyarodva. ( Mi egy földútra terelődtünk, és nagyon örültünk amikor végre kiértünk ) Kialakított parkoló a bejárat előtt, a parkolás ingyenes.

A nyitvatartás minden nap ugyanaz: 9:30 – 18:30
Belépőjegy:
Felnőtt : 2500 Ft
Gyerek : 2000 Ft
Egyéb információ a honlapon. 
Kajla pecsét van, a hagyományos kör alakú.
Büfé van, pónilovaglás,tevegelés szintén.
 c0aff450-1eb6-45cd-941f-3d339f8ee171.jpg
És tudtok vásárolni ( bankkártyával) érmét.
0658229a-b759-4e4d-9ec0-d151a56cd332.jpg
ca92a2c4-e3e6-429e-9934-786c81d2fc2c.jpg
d5a6e042-49a7-461b-b2e5-994e2161571d.jpg
A terület nagyon szép, igényes.
Nagyon sokféle állat van. Nekem személyes kedvenceim; a bébi törpemalacok, a papagájok, és a cicák voltak.
1cd6303e-46ec-4820-98d0-429e87f54480.jpg
f29a19b4-1583-4082-9b82-296ac8faba55.jpg
A teknős ahogy meglátott minket,szinte szaladt felénk.
10d37c30-4d26-4245-9352-0d5409cb64b9.jpg
Több helyen vannak kihelyezett eledel vásárlási lehetőségek.
a28aa219-916e-484b-b3de-b8b9272c75e9.jpg
7fa698a1-f8c8-4b0f-b7c1-83f42079e54d.jpg
 
A kerítésen belüli állatokon kívül,több , emberek között mászkáló is van. Pl tyúkok a csibékkel, a lámák, madarak a halastó mellett, kutyák...
88a49ddd-1d5e-4f22-9a92-ec0b1ff2489a.jpg
748cdedf-1606-4cf2-9f3e-a336a153e492.jpg
631a5abe-8d74-4a2d-9ffa-cbcd3efa8bfb.jpg
8918e180-065d-4712-9027-e0bdd5584171.jpg
Még sok kép :
ad327692-bb00-453e-a20e-244eca56abb5.jpg
e15e2fe7-95c3-4e3f-a59d-d9145afaefa4.jpg
f0c325a7-af12-4acd-9aae-8a44723992c3.jpg
fc64703f-697c-4a4e-948d-70207efce4d2.jpg
fc9c5af7-ff3c-4455-89a5-b9f9707fae32.jpg
316d9641-3913-40f1-81c1-91a70874f62b.jpg
57812355-2ca2-4007-8c8f-4c554b68948f.jpg
31f0b379-9713-4c7a-8a3c-1c3921742940.jpg
75dc7f2c-8dda-42cd-9da8-d7b1a5fc7e4b.jpg
Szemben a salföldi csalódással, ez abszolút a pozitív meglepetés volt. Minden szép,rendezett,igényes. Szerintem minden állatról nem tettem most fel képet. Mindenképpen érdemes betervezni akár a nyaraláskor, akár csak egy kirándulással egybekötve.
Visszatérős helyszín!
Címkék: pillanatok
Szólj hozzá!

Anna kertje 1.

2024/05/27. - írta: Levenzia

Egy nyeremény és egy kiskertes pályázat története

Az utóbbi időben Anna elkezdett kicsiben kertészkedni. Egy aprócska helyre beültetett 1-1 dolgot ( kövirózsát, amit akkor kapott amikor a füle fájt ), citromfüvet, jácintot...

Aztán teljesen véletlenül, de annál nagyobb szerencsével nyertem egy nagyon érdekes, szép csomagot. Egy kis vállalkozás készít újrahasznosan Magbonbonokat. Ezek újra hasznosított papírba préselt mindenféle virág és egyéb magok. Erről a gyönyörű csomagról egy külön összefoglaló hamarosan készül. 

60ddfe6d-6464-458d-abfe-0df43eda4f59.jpg

e0942ee9-2599-4d80-9f6a-e9a4edfaa75a.jpg

05ec7247-66ef-45b2-a62a-c480f27e1770.jpg

43402719-b131-49f4-92c8-e54d9b259b05.jpg

Pont ekkor jött szembe egy felhívás: gyerekek " Kerteljenek kiskertet "...

Így született meg Anna tavaszi, nyári projektje. Kíváncsi vagyok a kitartására, a végeredményre, a magbonbonokra...Szóval ez egy összetett " kísérlet ". Tekintve, hogy én sem vagyok egy nagy kertész, nekem is oda kell majd figyelnem...Így egy kicsit az én kitartásom is tesztelve lesz ezáltal.

Első körben a hely kijelölése volt fontos. A kialakítását még én végeztem. A volt homokozó, majd sóderkupac helye lett erre a célra megtalálva.

f7ec2d42-b8ab-49eb-bbc3-ab82d21e136c.jpg

04ea7205-07ae-4dbf-92d6-8dcc51349290.jpg

A gazt természetesen Anna szállította a komposztálóba.

f2dfa59c-190c-48bb-a18f-8213df10c8eb.jpg

1df0a76f-fea3-4e36-ba6e-85b2a0d61f11.jpg

És hogy egyszerűbb legyen a kertészkedés, az már az én ötletem volt, hogy kis részekre bontsuk a kertet. Egyforma kicsi rekeszek beszerzése után, még mindig az újrahasznosítás keretein belül, egy kiásott, régóta pihentetett ( bár sajnos tarackos ) földkupacból lett megtöltve az összes. + pár cserép a kapott koktélparadicsom palántáknak.

ae9e12df-6ce2-490a-a73a-c7caa142c323.jpg

9f88b2ae-8ddf-4cd6-978c-f6c0b0629581.jpg

Miután minden a helyére került, elkezdtük a kapott magbonbonok tesztelését.

4a8a6a6d-2baa-4673-8191-a864a7c32350.jpg

9e6fc13f-ba00-48fa-b3c1-80069c08e3bc.jpg

Még nem mindet " oldottuk " fel, de első kanyarban lett a 9-ből 8 rekeszbe :

6a3dbad4-2ade-40ad-9632-be7082eab00b.jpg

50532f0b-9ae5-421f-8a15-971e0ca10d49.jpg

Paprikamag, zöldfűszer, több fajta " valamilyen " meglepetés nyári virág, két rekeszbe a kitöltő anyag ( magvakat rejtő papírdarabkák ) kerültek :

9634ff72-dfe6-401f-a584-5eddd538d34a.jpg

. Az utolsó rekeszbe egy tő levendula került. És a három cserépbe koktélparadicsom. Most pedig várjuk a meglepetést :)

Hamarosan folytatás a több-kevesebb sikerről....

 

Címkék: pillanatok
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása