Pár hét, és a pályázatra küldeni kell a képeket. Nem vagyok benne biztos, hogy ez nagy siker lesz, de nézzük, hogy mire jutottunk a meglepetés magokkal, és mit kellett lépnünk még.
A meglepetés magok a 9-ből 8 rekeszbe kerültek. A két, kitöltő anyagot a magokkal elültetve kb. semmire sem jutottunk azon kívül, hogy a földdel hozott magok kikeltek, és lett a rekeszben gaz. Illetve egy parlagfűre/büdöskére hajazó valami kikelt, de azt kihúztam a többi gazzal együtt. Így lett két " üres " rekesz, és sajnos így jártunk a paprika magokkal is. Ami kizöldült, az a virágkeverék, ebből egy sárga virág virágzik is. A többi próbál dűlőre jutni magával. Volt egy zöldfűszeres rekesz is, ami szintén kizöldült, de nem tudom azonosítani, hogy mégis mi... :D
A paradicsomból kettő szép, a harmadik próbálkozik, azt most áthelyeztük. A levendulatő pedig kapott egy társat végül.
Az üres rekeszeket újragondolva az egyikbe citromfű, és menta került. A másikba vettünk két tő paprikát ( ebből az egyik elég sanyarú sorsú, azt ajándékba kaptuk a másik mellé, az utolsó két tő volt a boltban, kapnak egy esélyt ). A harmadikba Anna miniárvácskát rakott, és feldíszítette a környékét.
A sziklakertből még kiástam egy virágot, azt betettük az egyik rekesz sarkába, meglátjuk megmarad-e.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.