Szántódpusztáról már írtam korábban. Erről olvashattok ITT
A nyár folyamán már voltak a többiek sétálójeggyel ( csak séta, nézelődés a kiállítások megtekintése nélkül ), viszont az előző látogatáskor volt ami kimaradt, így mi kihasználtuk az augusztus 20.-i lehetőséget, és ingyen meglátogattuk újra a Majort.
Ami az első kanyarban kimaradt , a Babárium. Vári Katalin saját gyűjteménye, immár a Major pénztáránál megtekinthető.
A jegypénztár épületével szemben, ahol a kézműves és termelői piac is szokott lenni ( jó kis füstölt áru illatban ) vannak festmények, amiket meg is lehet vásárolni. Ezek voltak az én kedvenceim ( hárman három fele szavaztunk :D )
Ezután mentünk a Kiskastélyba, ami legutóbb zárva volt. Nagyon meglepődtem, és nagyon pozitív csalódás volt.
Többek között visszaköszönt az egyik kedvenc kiállításunk a nyárról. A siófoki Ásványkiállítás darabjai.
Az ásványkiállításról élménybeszámoló ITT
Van egy érdekes magángyűjtemény régi rádiókból :
És egy történeti kiállítás :
Megnéztük a gyarapodó állatállományt :
És a gyönyörűen felújított faragott szobrot
Előtte :
És most :
A kutat :
És ami még fontos a látogatóknak mosdók :
A szántódpusztai parkolóból kiválóan indíthatók túrák :
1. A Szántód Révbe a nádason át: ITT olvasható
2. A Molyhos tölgy kilátó teraszhoz, amiről írtam ITT
Még egészen biztosan visszamegyünk,mert folyamatosan megújul!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.