Régen gyerekként nagyon sokszor voltunk ott kirándulni, mindenféle lovasprogram volt, kiállítások, akvárium. Aztán az utolsó időkben, a bolhapiac, illetve bementünk megnézni az állatokat, sétáltunk a területen és kb. ennyi. Minden épület egyre rosszabb állapotú volt. Aztán egyszer jött a hír, hogy nem látogatható felújítás miatt, és a bolhapiac is át lett téve másik területre.
Kb. 1 éve kezdték pedzegetni, hogy hamarosan újra nyit, a nagy felújítás után. Ha jól tudom 13 épület illetve egyéb látványosság újult meg első körben.
Ha jól emlékszem, nyár végén már be lehetett menni a területre körülnézni,sétálni ( külön érdekesség, hogy a Brúnó a Balatonon könyvben már szerepelt a most kialakított játszótér ! ) és azt is ki lehetett próbálni.Illetve idén, nyitás után az egyik húsvéti nap délutánján mentünk el megnézni.
Először is a belépési lehetőségek:
Parkolás : a saját nagy parkolóban lehetséges. Ingyenes, és ha végig gondolom a bejutás akadálymentes, babakocsival, kerekes székkel is be lehet menni.
Belépő : érdemes tájékozódni előzőleg, mert ha rendezvény van, a belépő árak változnak ( szerintem felfelé ) Én most itt az alap árakat fogom írni, de ha konkrét rendezvényt keresne valaki, akkor a hivatalos Fb. oldalon mindig előre ki vannak írva a programok, akkor úgy lehet számítani. Tehát alap árak :
Felnőtt : 2500 Ft
Gyerek : 1250 Ft
Családi : 5000 Ft
Sétálójegy : 1000 Ft
A hétvégente megrendezett termelői piac a fizetős területen kívül található.
Kajla : van már Kajlás körpecsét, de mi a sajátot kértük az útlevélbe, és kaptunk is .
És akkor az élmények:
Mi húsvét egyik napján voltunk, sajnos elég későn értünk oda, így a plusz programokról részben lecsúsztunk ( viszont még tudott Anna íjászkodni)
A pénztár épületében van az ajándékbolt, és a babakiállítás ( erről most lemaradtunk, de mindenképpen pótolni fogjuk majd ). Amikor ott voltunk , akkor voltak a kiskacsák nagyon picik, így amíg a sorban álltunk, a gyerekek egyben " kacsázhattak " is.. Úgy tudom, most már az ő állandó helyük is kész lesz.

Sajnos a kiskastélyba nem tudtunk bemenni, viszont a magtár épület nyitva volt, és egy nagyon szuper kiállítást találtunk ott. Igazi, friss levegőjű, a mostani időszakban már megszokott mindenféle interaktív játékkal felszerelt információ áradat. Annának, és nekünk is egyaránt nagyon tetszett.
Innen felsétáltunk a kápolnához, ami előtt létesült egy lakatfal ( szerelmesek hajrá ! ), illetve a kápolna is nyitva volt, így be lehetett nézni.


A kápolnadomb aljában van a hatalmas játszótér, mindenféle játékkal, információs dobozokkal, mezítlábas sétaúttal.
Itt is, és a területen több helyen vannak kialakítva megállók, ahol kézműves foglalkozások , mesterség bemutatók stb. zajlottak, zajlanak.

Meglátogattuk a Fb. oldalról ismert tyúkokat ( Laci nagy kedvencei ), kecskéket ( én kedvenceim ), és találkoztunk a puszta cicájával is.





A terület nagy része szépen kialakított utakon bejárható.


A bejáratnál van lehetőség venni gyönyörű érmét ( csak bankkártyával lehet fizetni ! )
Összességében : nagyon szuper hely. Követve a fent említett Fb. oldalt, és látva az egész majorságot, el lehet mondani, hogy az ott dolgozók szívüket, lelküket, energiájukat beleteszik a munkájukba. Az épületek gyönyörűek, igényesek, az egész rész ápolt, rendezett. Az állatok is szuper körülmények között élnek. Szóval 5 csillag.
A belépő árak korrektek, a programoknál ahogy írtam több lehet, ez sajnos kicsit csökkenti annak a lehetőségét, hogy túl sokszor elmenjünk.
A kézműves piacot még nem néztük meg. Biztosan minden minőségen felüli, ennek megfelelően a mi pénztárcánknak kicsit sok. Ami biztos, hogy szerettem volna venni kürtős kalácsot amikor ott voltunk, de az ára , 1 db=2800 Ft bőven megugrotta az ingerküszöbömet, és bocsánatot kértem Annától. hogy nem tartom be az ígéretem, de inkább nem vettem meg...Cserébe sütöttem itthon. Nem pont olyan, de így is finom volt.
Ha a környéken szeretnétek eltölteni egy napot, akkor meg tudjátok látogatni a Szántódpuszta mögött az erdő szélén lévő kilátóteraszt. Erről írtam ITT

És lehet tenni egy túrát a puszta parkolójából indulva Szántód-révig. Erről írtam ITT
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal