Egy úti cél tipp : Kilátó presszó Balatonföldváron

2017/07/09. - írta: Levenzia

Retro érzés a magasparton

Őszintén szólva az elmúlt időszakig ez a rész kimaradt az életünkből. Talán ha kétszer sétáltunk arra, pedig Balatonföldvár központjától kb. 5-10 perc séta.

img_3392.JPG

Amikor lesétáltuk a nyomozós játékot, amiről már írtam ITT ,  akkor tudatosult csak bennem, hogy az útvonal érinti az egyik legszebb panorámával rendelkező presszót a Balaton mellett.

img_3391.JPG

Nos a múltkor meg szerettem volna lesni a Kék szalag versenyt, így tudtam, hogy mindenképpen oda fogunk felmenni, és ha már ott vagyunk, akkor iszunk is egy hideg üdítőt ( sajnos a jegeskávé továbbra is tiltólistás, azt majd jövőre letesztelem :)  )

img_3393.JPG

És visszamentem külön fotózni az egyik reggeli sétánál, mert a fényviszonyok miatt a képek nem túl jól sikerültek.

Az árakról nem tudok nyilatkozni, mivel nem járunk vendéglátó helyekre, így azt nem tudom megmondani mennyire olcsó vagy drága :) Viszont lefotóztam, mindenki döntse el maga :

img_3395.JPG

img_3396.JPG

Egy teljesen biztos: a hely és a kilátás gyönyörű, csend , nyugalom. Igazi retro hangulat, ami nagyon jólesett a lelkemnek. Igen, még az itt maradt székek is tetszenek, hogy nem a műanyag meg a most divatos fajta. Igazi törős, odaolvadós...

img_3356.JPG

Élet nem csak a parton, és a kikötőben van. Mindenképpen érdemes sétálni egyet abban a nyugalomban. És ha tovább megyünk a sétányon, akkor elérjük az új kilátót ( és kiállítást ) Arról egy összefoglaló ITT  

És még egy kép a kilátásról ( azért itt dolgozni is öröm lehet :)  )  :

img_3398.JPG

 

2018.08.29.

Mai napon szerettünk volna eleget tenni, egy kis látogatásnak, kipróbálni a híres melegszendvicset, az örökmozgónak venni egy jégkrémet, inni egy hideg üdítőt...

Sajnos nem sikerült, sőt azt hiszem a továbbiakban nem is fogok tolakodni.

Jégkrém kint a fagyasztóban már nem volt, leolvasztva, letakarva várja talán a következő szezont . Hogy más egyéb helyen volt-e maradék, azt nem tudtuk megkérdezni, mert az éppen dolgozó személyzet hátul volt. Valószínűleg annak a férfipárosnak készítette a rendelést, aki a pult melletti, rögtön az első asztalnál ontotta a cigifüstöt magából...( A tábla természetesen ki van rakva, hogy 5 méteren belül nem dohányozzanak, de hát ez szövegértelmezési feladat és intelligencia kérdése is ). Mindenesetre nagyhangúm kitartó kiabálására még egy kikukucskálás sem volt a válasz, hogy mégis mit topog 3 ember kitartóan a cigifüstben, így ahogy mentünk, úgy jöttünk is...

Nagyon sajnálom, mert a retro érzés továbbra is megvan, és a kilátás is gyönyörű. Kicsit hangosabb,int tavaly, mert pont alatta egy kivágott erdőterület helyén építkezés folyik. Bár ez csak átmeneti kellemetlenség.

Címkék: pillanatok
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://levenzia.blog.hu/api/trackback/id/tr4312650173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása