Az történt,hogy Annánál beütött a HP őrület, nálam meg nem is nagyon csillapodott a lelkesedés.Így aztán,még a nyáron beszereztem Neki a piros adventi naptárat,míg az enyémet hirtelen indíttatásból vettem meg ( miután rájöttem,hogy a kiszemelt Níveás horror áron van és ráadásul nem is éri meg )...
Megnéztem jó pár bontogatós videót,így kb. tudom, hogy semmi extra dologról nem maradok le...Ebből a kettőből a pirosat végignéztem, a kéket viszont direkt nem. Így a dolgok egy része meglepi. A többit a reklámoknál láttam már....
Így rögtön az elején elmondom, hogy sajnos sok naptárnál a szállításkor elcsúszkálnak a dolgok, ezt már több videónál láttam, illetve bontáskor a pirosnál tapasztaltuk is, hogy jó pár dolog nincs a helyén. Tehát lesz nap, ahol nem lesz benne a napi meglepetés, és lesz,ahol több is lehet. A kék az viszont nagyon le van rögzítve, ott szinte meg kell küzdeni, hogy ki tudjuk venni a tárgyakat. Sajnos ennek ellenére,pont a kékkel jártam úgy,hogy a fólia alatt semmi nem volt...nos nagyon kíváncsi vagyok, hogy előkerül-e a meglepi ....
Mind a két naptárt megvettem, nem promóció, nem reklám céljából rakom össze azt az írást. Csak hogy lássátok, hogy mi az, amit egy ilyen naptár rejt.
1. nap : Piros : francia kártya , Kék : toll ( a minősége sajnos elég gyenge )
2. nap : piros : mini notesz a Roxfort express menetjegyével kék : feltűzhető nyakkendő
3. nap : piros : matrica kék : nyomda
4. nap : piros : radír kék : jelölő matricák 4 mintával
5. nap : piros : ceruza Kék: ????
Ez később előkerült elcsúszkálva : egy rávasalható kis ruhamatrica ( max. 5 cm )
6. nap : piros : matrica kék : vonalzó ( eddigi kedvencem )
7. Piros : hűtőmágnes Kék : Nyaklánc ( Miután kibontottuk,az alábbi párbeszéd zajlott le : - Anya, te nem hordasz ékszert, viszont használsz hűtőmágnest...Cserélünk? Válasz : Hát persze... Ez megdönthetetlen érv volt :D
8. Piros : Vonalzó Kék : Radír ( ez tetszett )
9. Piros : Hűtőmágnes ( a szétcsúszkálás miatt kettő, így valahol nem lesz majd...) Kék : Lufi
10. Piros : radír ( ez nem lett fotózva,majd pótolom. Kék : Szemüveg tisztító HP mintás textil darabka ( annyira apró,hogy a férjem megkérdezte kidobhatja-e....:D
11. Piros : ceruza Kék : mini hűtőmágnes
12. Piros : poháralátét Kék : mérőszalag
Félidő után a kék doboz lényegében már elemeire van esve, így teljesen simán látható a többi " elrejtett " meglepetés... :D A piros ablakai belül képet rejtenek, amivel volt tervem, de annyira nehezen nyitható, hogy további felhasználás lehetetlen....
13. nap : úgy döntöttem befejezem a kékkel a napi bohóckodást,mivel konkrétan elemeire szakadt a vékony papírborító. Így este szétszedtük az egészet. Írtam róla értékelést ( 3 csillaggal ) a vásárlás oldalán, némi elemzéssel. Természetesen nem jelentették meg....Itt most külön hozzászólások nélkül felteszem a fotókat, és mindenki maga döntse el, hogy megérnek-e 9000 ft + pk.-et a benne rejlő meglepetések. Én csalódott vagyok, mivel a minőség egy dolog,de magát a napi bontás élményét is elvette a fóliázás, az ennek ellenére elcsúszkáló ajándékok, a szétesett doboz...Jövőre inkább összerakok újra én naptárat Annának is. Ami nekem kell, azt pedig megveszem külön.
A piros dobozzal sem állunk jobban. Ott is darabokban van.Már az összes benne lévő tárgy látszik. Inkább hagyjuk is :(
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.