Már egy ideje folyamatosan elém kerül a Kajla oldala. Mivel első osztályban osztják ki a Kajla útleveleket, amikről eddig még csak hallottam, így szeptembertől aktuális lesz. Kezembe került menet közben pár kiadvány, ahol rejtvényfejtő sétákat állítottak össze a Balaton északi partján, illetve Veszprémben. Nagy örömmel fedeztem fel, hogy létezik egy kiadvány a déli partra is, így gyorsan beszereztem a helyi tourinform irodában. Boglár, Földvár és Siófok van benne, így elsőként mi a földvárival próbálkoztunk. A helyszínek ismerősek voltak, és előre el is olvastuk itthon a kerettörténetet, illetve megnézegettem a feladatokat is.
A feladatok érdekesek, gondolkodni, megfigyelni kell dolgokat, és képek alapján keresgélni. A feladatok összetettek, kell hozzá egy nagyobb testvér, vagy szülő segítsége is. ( mármint ha alsós gyerekkel indultok útnak ) Mi egy leendő elsőssel mentünk, csajos programként Keresztanyunkkal hármasban. Ahol lehetett a sikerélményt meghagytuk, ahol kellett, ott mi fejtettük meg a rejtvényeket. Nem mértem a pontos időt, de kb. 1.5 óra alatt bőven végig lehet érni.
És akkor a menet :
1. Kezdés a földvári kikötőben van . A képeknek köze van a megfejtésekhez, de ennél többet nem mondok.
2. A kikötőtől egy keresgélős séta vezet a vasútállomásra. Rajzokon lévő épületeket, szobrokat kell megtalálni, a feladat vége a képhez kapcsolódik :
3. Az állomással szemben lévő templom a következő helyszín, ahol két lány álmát lehet levélben elolvasni, ehhez kapcsolódik a feladvány :
4. Folytatás a patakparton megy,a templomtól balra. Egy nem túl jó minőségű járdát keressetek, közben elhaladás a félbehagyott új Kultkikötő mellett...A Spúr István utcán jobbra fordulva rögtön az első épület a megálló, itt számolni kellett.
5. Innen tovább a Jubileumi tér, itt a következő megálló.
6. A Polgármesteri hivatal melletti Székelykaput még sosem analizáltam ki ennyire, de most alaposan megnéztük,mert a feladatokat ehhez is kapcsolódtak.
7. Innentől pedig már csak egy kis séta felfelé a Kulipintyóig. menet közben a régi villákat kellett azonosítani. Ezeket nem fényképeztem, tekintve hogy magánépületeket nem szeretnék, így csak az utolsó megálló a Kulipintyó került képre. Töredelmesen bevallom, hogy bár programokon már voltam ott, belülről még sosem néztem meg. De ha már így adódott, hogy az volt a célállomás, akkor megnéztük a helytörténeti kiállítást is, hiszen szorosan kapcsolódott magához a túrához, és a feladványokhoz, a történethez is.
És mivel Balatonföldvár egy kelta kori település, és volt egy helyi lakos,aki magánszorgalomból kutatott, az Ő által talált tárgyakból van egy külön kiállítási rész is.
És ha már amúgy is ott jártunk, akkor megnéztük a keltakori " földvár" végét, és leültünk egy kicsit a Kilátó presszóban. Ahonnan a kilátás még mindig gyönyörű.
Kis rejtvényfejtő felfedezőm :
Jó szívvel ajánlom Mindenkinek ezt a programot, hiszen szórakoztató, nem túl hosszú távú séta. Unalomig ismert helyek eddig ismeretlen részei kerülnek szem elé. Mi nagyon szerencsés időjárást fogtunk ki, nagyon jó volt az időzítés. A következő terv a siófoki :)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.