Ahogy újévi beköszönőmben írtam, igyekszem idén még jobban odafigyelni arra, hogy a legtöbbet hozzam ki az itthon fellelhető alapanyagokból. Például a főzésnél is.
Tegnap amikor körülnéztem, a következő alapanyagokat találtam : csirke felső comb a fagyasztóban, egy régóta felbontott vörösbor ( nem szoktunk inni, csak ételhez használom ritkán, illetve kétévente egyszer forralt bor készül. Most még várom hozzá a hideget és a havat...) , két nagy édesburgonya, és aszalt szilva.
Ami még ehhez kellett : vegeta, kis piros paprika és oliva olaj ( vagy sima )
1. Az édesburgonyát megpucoljuk, feldaraboljuk, egy pohárban összekeverünk kb. 1 ek. vegetát olajjal, egy jénaiban összeforgatjuk a burgonyával, letakarjuk alufóliával, és már mehet is a sütőbe. Puhulásig sütjük.
2. Ezzel egy időben az aszalt szilvát ( én másfél csomagot használtam, a többit kietettem az aszalt gyümölcsös tálkára ) egy edénybe tesszük, fele-fele arányban a vörösborhoz vizet öntünk, és megpároljuk. ( Akkor jó, ha már elforrt róla a folyadék. )
Amikor az első két lépés megvan, akkor összekeverjük őket. Így meg is van a köret.
3. A sült csirkét a megszokott, szeretett módon elkészítjük. Én a magam részéről szintén kikeverek egy kis vegetát oliva olajjal, ebbe teszek egy kis pirospaprikát, ebbe forgatom a húst. Szintén alufólia alatt sütjük, majd a végén kicsit pirítjuk.
És kész is. Összeszámoltam , úgy kb. : ha ehhez venni szeretnénk a hozzávalókat, a képen látható alapanyag ( a bort kivéve ) kb.1500-1600 ft-ra jön ki. És két ember kényelmesen jóllakik belőle.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.